Folytatjuk a Deák olimpiai előadások által bemutatott témák kifejtését, a slow fashion után a nők európai történetével és jelenlegi helyzetével foglalkozunk. Az előadást Csáki Diána 12. c osztályos tanuló Éva lányai címmel tartotta, így részben az ott elhangzottakat is segítségül vettük cikkünk készítésekor.
Az ókori görög mitológiában Pandora volt az első nő, akit Zeusz teremtett, büntetésül azért, mert Prométheusz megszerezte a tüzet. Pandora egy szelencével érkezett a földre, amit kíváncsiságból kinyitott, ezzel pedig mindenféle csapást, többek közt betegséget és szenvedést zúdított az emberiségre. Így ekkor a nők egyfajta bélyeget kaptak, akárcsak később a Bibliában Éva kíváncsisága miatt, amiért evett a tudás fájáról. Athénban, amelyet a demokrácia bölcsőjének tartunk, a nőknek nem volt választójoguk, a fiúknál sokkal kevesebb oktatást kaptak, feladatuk a háztartás vezetése volt, felnőttkorukban pedig férjük tulajdonának tekintették őket. Ezzel szemben Spártában, míg a férfiak területeket hódítottak meg és harcoltak, addig a nők (és az idősebb férfiak) a városállam védelmével foglalkoztak, emellett a lányok is részt vettek az oktatásban, és összességében egyenlőbb társadalomnak tekinthető ebből a szempontból a spártai az athéninél.
Általában azonban a nők feladata a családjáról és férjéről, “uráról” való gondoskodás volt évszázadokon át a saját sorsába való beleszólás nélkül – ezt nevezzük patriarchális, azaz férfijogú, férfiközpontú társadalomnak. A középkorban a vallásosság miatt a nők még elnyomottabbá váltak, hiszen az akkori nézetek szerint a teremtés történetében a nő kíváncsisága idézte elő az eredendő bűnt. A korabeli ábrázolásokon is látszik, hogy a nő tisztasága, szűziessége és erkölcsössége sokkal fontosabb volt, mint külső megjelenése.
Magyarországon az első királynő Mária volt, Nagy Lajos lánya, akit tíz évesen koronáztak meg. Ehhez Lajos király tekintélyén túl szükség volt Mária fiúsítására is, így hivatalosan királyként uralkodott 1382-től három éven keresztül. A magyar nemesség azonban nem fogadta el uralkodóként Máriát – illetve a gyakorlatilag döntéseket hozó anyját -, és Luxemburgi Zsigmondhoz adták, aki ettől fogva társuralkodóként kormányzott Mária mellett. Második királynőnk, az 1740-től 1780-ig uralkodó Mária Terézia a Pragmatica Sanctio 1723-as kiadásának köszönhetően került trónra, amely a Habsburg-ház nőági öröklését biztosította.
A nők egyenjogúságért vívott harcában igazi áttörés a jelenkor elején, a 19. században történt, hiszen ahogyan a társadalmak fokozatosan demokratizálódtak, úgy vált egyre tarthatatlanabbá, hogy a nők nem rendelkeztek választójoggal. Ennek a kivívását tűzte zászlajára a feminista mozgalom, melynek három hullámát különböztetik meg a történelem folyamán. Mindegyik szakasz ugyanazokat a kérdéseket taglalja, különböző szempontból. Az első hullám mozgalmait egy viszonylag hosszú, ám gyakorlatilag eredménytelen időszak előzte meg, az úgynevezett protofeminizmus. Ez a szakasz nemcsak felhívta a nők figyelmét nők és férfiak eltérő jogi és társadalmi helyzetére, de az egyenjogúsági küzdelmeket is megalapozta.
Az első szervezett feminista hullám a 20. század elején indult Angliában, majd az Egyesült Államokban és a világ több pontján. A fő céljukért, a szavazati jogért harcolókat szüfrazsettnek nevezzük ((lat.) suffragium ~ szavazás, választójog). Sok helyen csak részlegesen értek el sikert, vagy évtizedekbe telt törekvéseik megvalósítása. A szüfrazsett mozgalom különösen az Egyesült Királyságban volt erős, nagy visszhangot keltő akcióik napjainkban is példaértékűek a polgári engedetlenségi mozgalmak számára. Elsőként az 1871-ben megalakult Nők Szavazati Jogának Országos Szövetsége volt az, amely szorgalmazta a választójog kiterjesztését. Sokáig sikertelenül küzdöttek, több tagjukat letartóztatták, bebörtönözték, majd hosszas harc után 100 évvel ezelőtt, 1918-ban elérték, hogy a 30 év feletti, ők maguk vagy férjükön keresztül földdel rendelkező nők az urnákhoz járulhassanak Angliában (ezzel egy időben a férfiak korhatárát leszállították 21 évre).
A felsőoktatásban Magyarországon 1895 óta tanulhatnak nők, ekkor azonban csak a bölcsész, orvos és gyógyszerész képzésekre engedélyezték jelentkezésüket. Az első itthon diplomát szerző nő Steinberger Sarolta volt, aki szülész-nőgyógyászként munkálkodott. Ezután fél évszázaddal, csak 1948-ban tették lehetővé, hogy bármelyik egyetemi szakra felvételizhessenek nők is.
A harmadik, és egyben utolsó jelentős feminista mozgalom kezdete az 1990-es évek elejére tehető. Célja elsősorban a második hullám hibáira való rávilágítás volt. Korábban minden feminista sikert középosztálybeli, fehér bőrű nők értek el és a kiterjesztett jogok is csak rájuk vonatkoztak, a munkásosztálybeliek és az afroamerikaiak továbbra is kiszolgáltatott helyzetben voltak. De nem ez volt az egyetlen ok, amiért nem tekinthetjük teljesnek a második hullám sikereit. A munkahelyi ,,szamárlétrán” való feljebbjutás ugyanis továbbra is nehézségekbe ütközött, és máig kiegyenlítetlen fizetésbeli különbségek alakultak ki nők és férfiak között, valamint az üvegplafon teljes mértékben való áttörése is várat magára, azaz hogy a nők ne ütközzönek akadályba a társadalmi, politikai vagy munkahelyi hierarchián való feljebbjutás közben.
Ennek eredménye a korábbinál is több konfliktus, megosztottság a feministák között, és ami a legsúlyosabb következmény: stigmatizáció. Napjainkban ugyanis a feminizmus egy kifordított értelmezése alapján azok a nők, akik a családot előbbre helyezik a karriernél, kiközösítés áldozatai lesznek a “feminista társadalom” által, mivel utóbbiak szerint az a nő, aki nem használja ki az esélyegyenlőséget a munkaerőpiacon, aláveti magát a “régi értékeknek” – s ezáltal a férfiaknak. Azonban sokan elfelejtik, hogy a feminizmus nem arról szól, hogy minden nőből sikeres üzletasszony legyen, hanem arról, hogy azt tehessék, ami a saját értékeiknek és céljaiknak megfelel, és eközben ne ütközzenek akadályba a nemi diszkrimiáció miatt. Ha egy nő a családot választja, tehesse meg anélkül, hogy emiatt veszélybe kerülne a megélhetése, megbecsülése.
A magyar parlamentben 2017-ben a 199 képviselő közül csupán 20 volt nő, a kormány miniszterei közül pedig egy sem volt az. A parlamenti képviselőnők arányának tekintetében Magyarországon volt tavaly a legkevesebb egész Európában, így a világranglistán a 193 vizsgált ország közül 159. Magyarország. A világrekorder érdekes módon egy afrikai állam, Ruanda, ahol az alsóházi képviselők között 61% a nők aránya.
