Két ember, egy lélek: szerelem

Írta:
iDeák Szerkesztőség
-

Előző alkalommal a Korhatáros szerelem című tévésorozat segítségével mutattuk be a nagy korkülönbséget egy szerelmi kapcsolatban, most egy Oscar-jelölt magyar filmen keresztül is ezt igyekszünk megvizsgálni.


Lehet, hogy valakinek nem ez a téma jut eszébe, ha a Testről és lélekrőlt nézi. Azonban tavaly februárban a film rendezője, Enyedi Ildikó az Origonak adott interjújában arra a kérdésre vonatkozóan, hogy filmjeiben miért mindig ilyen nagy a korkülönbség a következőket mondta:
“a Testről és lélekről esetében kétfajta titok találkozik egymással: a „még” és „már”. Mária szerepében fontos, hogy ne lehessen meghatározni a korát, és az ártatlansága ne a fiatalságából, hanem a zártságából fakadjon. Ne egy lányt, hanem fiatal nőt lássunk. A másik pólushoz pedig kellett egy életkor, hogy a férfinak már legyen előélete, tapasztalatai, megélt kapcsolatai, így ő már ne akarjon többet, csak védeni magát.”
Az mindenkinek szembeötlő, (feltéve, hogy látta a filmet) hogy nem két teljesen átlagos emberről szól a történet. Egy fizikailag és lelkileg is sérült érett férfi, valamint egy autisztikus tulajdonságokkal rendelkező, a pályája elején tartó nő összehangolódását követjük végig… Ehhez lássuk be, idő kell, méghozzá rendkívül sok!
Enyedi Ildikó a 2017-es Berlinalén. Fotó: Martin Kraft CC BY-SA 3.0 via Wikimedia Commons

A film karakterdráma, a főszereplők jellemzésére épít, ezért jó sokáig kell mutatni őket a vásznon, mielőtt akármilyen fordulatot vehetne a történet. Azt nem tagadom, hogy a mentális szűrésig engem sem kötött le túlságosan a film, de nem gondolom, hogy a karakterek jellemzése szempontjából nem lett volna szükséges. Mária precizitásának és az emberektől való félelmeinek részletezése ugyanannyira fontos, mint Endre magányának taglalása. Miért is? Mert ha ez a két ember ennyire különbözik, akkor mégis hogy lehet, hogy álmaikban találkoznak?

Nekem ennél a kérdésnél rögtön a film címe ugrik be: „Testről és lélekről”.
Mintha csak egy oktatófilmet takarna. Mintha Enyedi Ildikó ezzel az alkotással arra okítana minket, hogy a szerelemnél nem számítanak a külső tényezők, ha egyszer a lelkek egymásra találtak. Erre a gondolatmenetre a két, személyiségüket illetően egymástól a lehető legtávolabb álló embert hozza példának. Akárcsak azt mondaná: Látjátok gyerekek? Még ebben az esetben is működik!

Az biztos, hogy a filmvégi ágyjelenet dramaturgiailag a tetőpont, a megtörténésének módja viszont feszélyezőnek tűnhet. Nem csoda, hisz semmilyen érzékiség nincs benne, nem hallunk lágy, erotikus zenét, nincsenek gyertyafények, semmi, amitől a jelenet érzékivé válhatna. Valószínűleg, mert ennél a két embernél nem működhet könnyen az erotika.

A film két főszereplője, Borbély Alexandra és Morcsányi Géza, valamint Enyedi Ildikó. Fotó: Martin Kraft CC BY-SA 3.0 via Wikimedia Commons
A szeretkezésre úgy szokás tekinteni a művészetekben, mint két ember testi és lelki egyesülése. Mária és Endre lelkileg már „egyesültek” az álmaikban, azonban a szeretkezés mindkettőjüknek gondot okoz.
Van egy kiskora óta zárkózott nő, akinek az érintés is gondot okoz, és egy férfi, aki számos ilyen élményen túl van már, és akinek ilyen téren erős frusztrációi vannak… Nos ezek után nem is csodálkozhat az ember, ha szeretkezés számukra nem az erotikát jelenti, sokkal inkább a végső összehangolódást. Így nézve a jelenet nem feszélyező, sokkal inkább gyönyörködtető.

Tehát ez a film a szerelmet teljesen leválasztja a személyiségbeli kérdésekről, társadalmi konvenciókról, és tisztán lelki alapokra helyezi. Ha sokan nem is értenek egyet, az biztos, hogy elgondolkodtató üzenet és megvalósítás található Enyedi Ildikó munkájában. Nem való mindenkinek, de mindenképpen díjat érdemel, méghozzá nem is akármilyet. Március negyedike az Oscar-díjátadó időpontja, a Testről és lélekről a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában esélyes a győzelemre. A művet csak ajánlani tudom, aki pedig teheti, nézze a gálát, és szurkoljon a következő magyar Oscarnak!

 

Sarnyai Zsófia

 
Hozzászólások
+ posts