Evezni az álmaink felé… – könyvajánló

Mindenkinek vannak álmai. Ezek lehetnek egy emberről, egy munkáról vagy egy otthonról. Mindig azt halljuk, hogy kövesd az álmaidat, és ne add fel (vagy épp fordítva). Magam is ezt vallom, hogy nem szabad feladni soha  sem, mert nem az a legrosszabb, ha elbuksz végül, hanem az, ha meg sem próbálod. Vajon Greff Magdi regényének, a Húzós szerelemnek a főszereplője, Réka, hogyan birkózik meg az álmai elé gördülő akadályokkal, megpróbáltatásokkal a nyolcvanas évekbeli Magyarországon?
 
 

 


Réka igazán tehetséges és szorgalmas lány. Jó tanuló és eredményes kajakos. Az álma, hogy felvegyék az állatorvosi egyetemre, de az egyik versenyét nem nyilvánítják nemzetközivé, így nincs elég pontja, hogy felvegyék az egyetemre. Réka tudja jól, hogy miért nem nyilvánították azzá. A szülei disszidensek, a tettük levét pedig a lányuk issza meg. De mint mindig, most is felcsillan a remény halvány sugara az álmai felé, ugyanis a csapata indul egy versenyen Belgiumban. Főhősnőnknek ez az egyetlen esélye, hogy elérje céljait. Természetesen ilyen egyszerű is lehetne, de elég unalmas lenne a könyv, nem lennének benne kisebb-nagyobb bökkenők. Utazásukhoz három új személy is csatlakozik. Szőke, avagy a punk srác, aki szívdöglesztő vigyorával megszédíti a hölgyeket, Vera, az orosz versenyzőnő, Réka legnagyobb versenytársa, és aki új tapad Szőkére, mint légy a papírra! A harmadik pedig Géza, egy kormányügynök, akinek feladata, hogy figyeljen hősünkre. Nem szíveli nagyon Rékát, hisz Réka és az ő életében van egy kapcsolódási pont, amely mindent megmagyaráz…

Greff Magdi (@greffmagdi) által megosztott bejegyzés,

 

 
Réka szerelmi élete is melegedni látszik, vajon mi sül ki végül belőle? Sikerül teljesíteni az álmokat? Mi állhat a váratlan események mögött?

A könyv varázslatos! El lehet veszni benne, csak lapozol, aztán rájössz, hogy már a végén is vagy. A szereplők viccesek, vidámak és szinte egyidősek velünk. De nem csak fiataloknak ajánlom, hanem az idősebbeknek is, szülőknek, nagyszülőknek! Ők átérezték már egyszer az akkori Magyarország helyzetét, biztos tudnának még mit róla mesélni. Röviden megfogalmazva: mint mindig, ajánlom mindenkinek!

B. N.

 

 

Hozzászólások
+ posts