Tudnivalók a szombati felvételi menetéről a Deákban

Ebben az évben is elérkezett a rettegett, mégis izgatottan várt felvételi időszaka, a nyolcadikosoknak az általuk választott középiskolákat és tagozatokat február 19-ig kell megjelölni. Kifejezetten nagy horderejű döntés ez, hiszen életünk egyik legmeghatározóbb élménye, milyen légkör, közösség és tanárok vesznek körül önmagunk keresése közben az olykor a legmélyebbnek tűnő völgyekkel, de annál magasabb hullámhegyekkel övezett serdülőkorban.

Mindezt azonban megelőzi a központi felvételi magyar nyelvből és matematikából, hiszen ez, illetve a tanuló érdemjegyei, és egyes tagozatokon a szóbeli pontszáma alapján alakítják ki a középiskolák az előzetes felvételi névsort. Ezt, mivel ebben még azok is benne vannak, akiket már felvettek egy általuk előrébb megjelölt iskolába, a végső felvételi lista kihirdetése követi, azaz kiderül, kit hova vettek fel. Röviden és általánosságban ennyi lenne a felvételi rendszer, amivel remélhetőleg megismerkedtetek már alaposabban is. Most azonban vegyük át, a Deákban hogyan is fog mindez zajlani.

 

Korábbi cikkünkben már bemutattuk, a Deákban mely tagozatokra lehet jelentkezni, további információt ezzel kapcsolatban az iskola honlapján is olvashattok.

Szintén a suli honlapján elérhetitek a nálunk felvételizők névsorát. Nemcsak a Deákban, hanem országszerte is január 20-án, szombaton 10 órakor kezdődik a felvételi, így legkésőbb 9 óra 30 percre érkezzetek meg az iskola épületébe. A bejárattal szemben találjátok majd a terembeosztást, így tudni fogjátok, melyik teremben fogjátok írni a feladatsort. 10 órától 45 percetek lesz a magyar nyelvi készségeiteket tesztelő feladatlap megoldására, ami után egy 15 perces szünet következik. Ekkorra érdemes harapnivalót, innivalót hozni: szőlőcukrot, csokit, vizet, üdítőt. Azonban ezeknél vannak fontosabb dolgok is, amelyek nélkül nem tudsz felvételizni: ez a személyazonosságot igazoló fényképes okmány, ami lehet diák- vagy személyi igazolvány, illetve minimum két darab kék toll. A matematika feladatsor kitöltése 11 órakor kezdődik, és erre szintén 45 percnyi idő áll rendelkezésetekre, eközben körzőn, vonalzón és szögmérőn kívül semmilyen segédeszköz nem használható.

 

 

A felvételi írásakor mindenki kapni fog egy kódszámot, amit ne felejtsetek el felírni! Január 24-én 16 órakor ugyanis, amikor nyilvánosságra hozzák az eredményeteket, ezzel tudjátok majd megtalálni a sajátotokat. A kijavított feladatlapokat másnap, 25-én 8-tól 16 óráig lehet megnézni a betekintés keretében. Ezt követően február 1-jén, csütörtökön 8-tól 15 óráig veheti át a tanuló, szülője vagy egy általuk meghatalmazott személy az eredményt igazoló hivatalos dokumentumot az iskola titkárságán, ez a bejárattól balra indulva, egy fél emelettel feljebb, a színházterem mellett elhaladva, balra található.

Ha nyomós indokból kifolyólag nem tudtad 20-án megírni a felvételit, január 25-én 10 órakor kerül sor a pótló központi felvételi megírására.

Ezzel nem ért véget a felvételi folyamata, ugyanis szóbeli felvételiztetés is zajlik a tagozatok többségén, amit a két tanítási nyelvű és speciális angol, speciális spanyol valamint speciális kezdő német szakokon angolul, a haladó németen pedig természetesen német nyelven tartanak, míg a média orientáción a területen való jártasságot mérik fel csoportos beszélgetés formájában. A szóbeli vizsgák témaköreiről ezen az oldalon tájékozódhattok, ahonnan példafeladatosorok is letölthetők. A kéttannyelvű angol tagozatra jelentkezők február 26-án 14 órakor szóbeliznek, a többi orientációra jelentkező diákok pedig március 5-én 14 órakor.


A felvételiző diákoknak sok sikert kíván az iDeák csapata!

Ha pedig érdekel, milyen is lehet deákosnak lenni, böngészd oldalunkat, vagy olvasd el a suli életét bemutató írásainkat!
 

Hozzászólások
+ posts