Továbbtanulási és pontszámítási kisokos 1. – a felvételi és a költségek

A következő sorok, úgy tűnhetnek, kizárólag tizenkettedikeseknek szólnak, hiszen ráérnek még a többiek a továbbtanuláson való stresszeléssel; meg amúgy is, akkor menjünk át a hídon, amikor odaérünk, mondják sokan. Mégis, kifejezetten ajánlott olvasmány ez minden középiskolában tanuló számára, hiszen csak a hátralévő életünk múlik rajta.

Általában a felvételiről és az eljárásrendről, meg egy kicsit a költségekről

A felvételi jelentkezést e-jelentkezés formájában lehet benyújtani a felvi.hu honlapon, ezen belül is az e-felvételi oldalán. Itt egy felhasználónévvel és jelszóval léphetsz be, és ennek következtében lesz majd egy saját felvételi oldalad, ahová egy újabb jelszóval juthatsz be. Érdemes ezeket a jelszavakat elmenteni, ha elfelejtenéd… Ide kell majd beírnod a vágyott intézményt, annak karát és szakját; és ide kell majd feltöltened a bizonyítványaid (év végi, érettségi, nyelvvizsgabizonyítvány, sporteredményt igazoló irat) meghatározott formátumú (jpeg, pdf, rtf, a feltölthető fájlok mérete és felbontása a következő lehet: max. 5 Mbyte, illetve jpeg esetében min. 500×500 és max. 4500×4500 képpont) másolatát.
A jelentkezés benyújtási határideje rendszerint február közepén van. A jelentkezési lapon 3 szakot lehet ingyenesen megjelölni, de fontos tudnivaló, hogy ugyanannak a szaknak állami finanszírozású (A) és költségtérítéses (K) változata csak egy jelentkezésnek számít; a további jelentkezésért viszont már fizetni kell. Ha valaki több, mint egy helyre jelentkezik, meg kell határoznia a jelentkezéseinek sorrendjét, amelyet később egyszer lehet megváltoztatni: ennek határideje július első felében van, ekkor már tudni fogod, hány pontot sikerült szerezned, de azt még – természetesen – nem, mennyi lesz a vágyott szakon a ponthatár; hiszen az épp a jelentkezők mennyiségétől és az általuk elért pontszámoktól függ. Ez alól a számítási bizonytalanság alól kivételt képeznek azok a szakok, amelyeknek az állami ösztöndíjas ponthatáruk központilag megszabott, ezek a ponthatárok azonban sokszor a többség számára elérhetetlenül magasak: itt vannak a tavalyi határok, későbbi cikkünkben majd mutatjuk a 2019-ben érvényeseket is.
Jó hír azonban, hogy több egyetemen, szakon belső ösztöndíjrendszert dolgoztak ki a felsőoktatási intézmények különböző cégek, vállalatok támogatásával, amelyre már elsőévesként is pályázhattok.
A jelentkezésnél érdemes ezt a táblázatot is megvizsgálni, mert több szaknál plusz terhet és költséget is ró a jelentkezőkre az alkalmassági vizsga. (tipp: a téged érdeklő szakra keress a Ctrl+F billentyűkombinációval) A későbbiekben, a felvételi pontok számításával foglalkozó cikkünkben majd visszatérünk ezekre a kisebb feltételekre.
Fontos tudni a jelentkezés választásakor, hogy az államilag finanszírozott vagy a költségtérítéses képzés számotokra a kedvezőbb. Az állami ösztöndíjjal való továbbtanulás ingyenessége azonban kötelezettségekkel is jár, ezekről részleteket ezen az oldalon találtok.
Azaz a meghatározott tanulmányi idő alatt, de legalább annak másfélszeresén belül meg kell szerezned az okleveled (diplomád). Ha ez tovább tart, az ösztöndíj teljes összegének 50%-át vissza kell fizetned. Emellett az oklevél megszerzését követő húsz éven belül az általad állami (rész)ösztöndíjjal folytatott tanulmányok idejével megegyező időtartamban magyarországi munkavállalóként kell dolgoznod.
Ezután – július végén – hirdetik ki a szakokon meghatározott ponthatárokat, azaz megtudják a felvételizők, hogy elég pontjuk lett-e az általuk választott szakra való bejutáshoz.

Kérdéseidet várjuk az iDeák e-mail-címére, a szerkesztoseg@ideak.info-ra!

Novotny Katalin, Szabó Ákos

Hozzászólások
+ posts