FRISS

2018. május 3., csütörtök

Interjú az iskolánkban fellépő Fool Moon két énekesével

Iskolánkat április 26-án meglátogatta a Fool Moon együttes, akik egy remek hangulatú koncertet adtak, amelyen megtanulhattuk, hogy az a capella nem minden esetben a cukrászdát jelenti, illetve a szájjal dobolás technikáját is megpróbálhattuk elsajátítani. A műsor után a csapat két tagjával, Molnár Gáborral és Wodala Barnabással készítettem egy rövid interjút.

A Fool Moon tagjai: Mészáros Tamás, Molnár Gábor, Vavra Bence, Wodala Barnabás és Németh Miklós. 
Fotó: Marschalek Jázmin, iDeák

Mikor és hogyan alakult a Fool Moon, illetve honnan jött a név ötlete?

Gábor: 2001 szeptemberében egy szegedi baráti társaságból alakultunk, majd az évek során a tagok változtak. A név ötlete pedig onnan jött, hogy egy zenekari megbeszélésről indultunk haza, felnéztem az égre, és láttam, hogy telihold van. Angolul a telihold full moon, és gondoltam, hogy ezt egy szójátékká lehetne alakítani. Innen jött a Fool Moon. Érdekesség, hogy azóta minden fontosabb fellépésünkön telihold volt, ezért ez nagyon jól jött ki.

Mit szoktatok csinálni szabadidőtökben?

Gábor: Ez változó, én például szeretek fotózni, kirándulni.
Barni: Én a nyugalmat szeretem. A sok fellépésre járás, próbálás miatt nagyon intenzív életet élek. Ezek után jólesik kikapcsolódni, olvasni vagy kimenni a természetbe, amit mindenkinek ajánlok! Nagyon megnyugtatja az embert.

Dalokat írni, vagy dalokat átdolgozni szerettek inkább?

Gábor: Azt gondolom, hogy dalokat átdolgozni egy picit könnyebb, mint dalokat írni. Ha kiválasztunk egy dalt, és az mindenkinek tetszik, azt már könnyű megcsinálni. Dalírásnál viszont figyelni kell, hogy mind az ötünk, illetve a közönség ízlését is eltaláljuk. Ez mindig nehezebb, mint átfordítani egy hangszeres dalt énekhangokra.
Fotó: Marschalek Jázmin, iDeák

Mennyire nehezíti meg az életeteket a sok utazás?

Gábor: Minden szervezés kérdése. Szerencsére annyi felkérés jön, ami nem megy a magánéletünk rovására. Volt már olyan, hogy vissza kellett mondanunk egy fellépést, amiatt hogy már túl sok volt, de ez azért nagyon ritka

Többször is részt vettetek A Dalban. Milyen élmény volt számotokra?

Barni: Fantasztikusan nagy élmény volt. Magyarországon a média tekintetében a tévé mindig nagyon meghatározó. Ha az ember tévében még nem szerepelt, és megjelenik egy olyan műsorban, amit sokan néznek, az ismertsége nagyot ugrik. Ezt mi is megtapasztaltuk:  a Dal után sokkal több felkérés érkezett. A vokálegyüttes neve kicsit kövérebb betűvel került a magyar szórakoztatóipar térképére. Emellett pedig izgalmas volt a felkészülés egy olyan műsorra, ami technikailag magas színvonalú. Nagyon örültünk, hogy fordulóról fordulóra jutottunk tovább. Egy nagyon kedves élmény volt számunkra.

Milyen fellépéseitek lesznek Szegeden és környékén a jövőben?

Barni: Augusztus 3-án a Muzsikáló udvar zenei programsorozat keretein belül a Singer Street nevű a capella együttessel fogunk közös koncertet adni a városháza udvarán, illetve 13. alkalommal kerül sor ősszel - várhatóan október első hétvégéjén -, a Fool Moon Nemzetközi Acapella Fesztiválra, ahol egy külföldi csapattal fogunk fellépni. Ide is várunk sok szeretettel mindenkit!
Fotó: Marschalek Jázmin, iDeák


Köszönjük az együttesnek, hogy elfogadta felkérésünket, és ellátogatott hozzánk a Deák Gimnáziumba. Remélem, lesz még alkalmam találkozni ezzel a kiváló csapattal. Felejthetetlen élményben volt részünk!


Tóth Viktória


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése