FRISS

2018. április 12., csütörtök

Amikor összejössz azzal, akit meg akarsz ölni

A The End of The F***ing World című sorozat első részét 2017 októberében mutatta be a Netflix. Világszerte nagy sikernek örvendhet, azonban hazánkban talán még nem mondható annyira elterjedtnek, mint a Stranger Things vagy a 13 Reasons Why.



A sorozat napjainkban játszódik, és két lázadó fiatal történetét láthatjuk benne. Képet kapunk a gondolkodásukról, illetve tetteik következményeiről is. Műfajilag a dráma és a vígjáték kategóriájába sorolják, hiszen a sokszor meglepő és fordulatos események mellett megjelenik az is, hogy a szereplők kissé félvállról veszik az életet, és a tetteik következményeit, szarkasztikus megszólalásaik néha viccessé is tesznek egy-egy jelenetet.
James (Alex Lawther), a főszereplő 17 éves, és biztos benne, hogy pszichopata. Már kiskorától kezdve érezte, hogy nincs humorérzéke, később kisebb házi és mezei állatokat kezdett el kivégezni, hogy végre legyenek igazi érzései. Volt egy terve: meg akart ölni valami nagyobbat. Ekkor találkozott Alyssaval. Alyssa (Jessica Barden) ebben az évben jött az iskolába, ezért James úgy gondolta, hogy érdekes lenne őt megölni.

The End of the F**king World | Official Trailer [HD] | Netflix

This isn't your usual boy meets girl tale. Come join teenage outsiders James and Alyssa on a road trip like no other. Based upon the graphic novel by Charles Forsman. Cast: James (Alex Lawther - Black Mirror, The Imitation Game) Alyssa (Jessica Barden - The Lobster, Ellen, Penny Dreadful) Wunmi Mosaku (Damilola Our Loved Boy) and Gemma Whelan (Game of Thrones, The Moorside).

Alyssa szülei elváltak, a lány mondhatni kissé különc, nem bízik azokban az emberekben, akik beilleszkedtek. Mikor egy vele szemben ülő lány üzenetet küld neki ahelyett, hogy beszélgetne vele, elege lesz, és úgy gondolja, hogy James az egyetlen megoldás, ha ki akar szabadulni ebből a szörnyű társaságból.
James annak érdekében, hogy közelebb kerülhessen Alyssához, úgy tesz, mintha szerelmes lenne belé, ezért elhívja randizni. Egy nap, miután Alyssa kisebb konfliktusba keveredik a családjával, betelik nála a pohár, így elmegy Jameshez, és ezúttal a lány korábban javasolt terve kerül megvalósításra: megszöknek. Útközben Alyssa eltereli a fiú figyelmét, így véletlenül egy fába ütköznek James apjának a kocsijával, innentől gyalog kell megoldaniuk a szökést. Eldöntik, hogy elmennek a lány apjához, azonban útjuk során egyre nagyobb bonyodalmakba keverednek. Eközben James továbbra sem felejti el eredeti tervét, számtalanszor elképzeli, hogyan vihetné véghez, sokszor a megfelelő pillanat is elérkezik, de valami mindig közbejön.


Embed from Getty Images
A főszerepet alakító Alex Lawther a Viszlát, Christopher Robin című film bemutatóján.

„Olyan, mint egy love story, csak furcsább” – írja a Netflix hirdetése, amit sokszor látok a közösségi oldalakon. Részben ez a mondat keltette fel a figyelmemet, mikor elkezdtem a sorozatot.
Először kissé furcsán érintett, hogy egy epizód csak 20-25 perces, hiszen a legtöbb sorozat, amit eddig néztem, legalább egy órás volt részenként. Azonban annak, hogy a sorozat első évadának csak 8 része van, és a részek is ilyen rövidek, az az előnye, hogy egy nap alatt végig tudtam nézni az összeset.
Nekem tetszett a sorozat, ebben nagy szerepet játszott az, hogy érdekesnek találtam a cselekményt, amit a színészek élethű játéka még élvezhetőbbé tett. Rengeteg fordulat látható a történet folyamán, valamint figyelemmel követhetjük azt is, ahogy a két főszereplő egyre közelebb kerül egymáshoz. Egyre több dolgot tudnak meg egymásról, valamint az őket körülvevő emberekről is. James és Alyssa szinte idegenekből válnak azokká az emberekké, akiket az évad végén láthatunk.
Ha egyszer nem lesz már mit néznem, biztosan újranézem még a következő évad előtt, amelyre előreláthatólag 2019-ig kell várnunk.

Dunszt Aliz


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése