FRISS

2018. március 1., csütörtök

Az Erasmus-hét programjai

Mint tudhatjátok, tavaly nyáron több, mint húsz tanárunk járt Európa különböző országaiban továbbképzésen az Erasmus+ program keretében. Ennek folytatásaként szervezik meg iskolánkban március 7. és 10. között az Erasmus-hetet, mely során az európai országok kultúrájával ismerkedhetünk meg, kiemelve azok oktatási rendszereit.

Fotó: Flickr CC BY 2.0


A programsorozat szerdán délben kezdődik egy ünnepélyes, zenés megnyitóval. Ugyanekkor több kiállítást is megnyitnak: deákosok impresszionista reprodukcióiról hull le a lepel, valamint az Erasmus-programban részt vevő tanáraink fotóit is meg lehet tekinteni. Ezentúl megismerkedhetünk majd a finn, az angol, az olasz, a francia, a spanyol és a német oktatási rendszer előnyeivel és hátrányaival plakátok formájában. Ezek a kiállítások az egész héten megtekinthetők lesznek.


Szerdától péntekig előfordulhat, hogy valamelyik órán a tananyag helyett az órát tartó pedagógus bejelenti, hogy a továbbképzésen szerzett élményiről fog előadást tartani, azaz tanórai keretben lehet Európával kapcsolatos foglalkozásokra számítani. Ezenkívül csütörtökön és pénteken az 5. órában a 11. c osztály Dream party című angol nyelvű színdarabja lesz megtekinthető a színházteremben. A nagyszünetekben pedig az iskolarádión keresztül három napon keresztül európai nemzetek nép- és populáris zenéiből hallhattok majd összeállításokat.


Szombaton (igen, szombaton, ugyanis áthelyezett munkanap lesz március 16-a miatt) csak az első három óra kerül megtartásra  8 órai kezdettel és 10:35-ös befejezéssel. Az első órában a 9-10. évfolyamosok a program témájával kapcsolatos kvízt fognak kitölteni osztályszinten. (Erre még visszatérünk a végén, érdemes figyelni!) Ez idő alatt a 11-12-esek a számos program közül válogathatnak, melyekre szerdától lehet feliratkozni. Ezek között van egy Gáspár Róbert tanár úr által készített interjúsorozat vetítése, melyben a ma Nagy-Britanniában élő volt deákosok mesélnek, Menjek vagy maradjak? címmel. Székácsné László Éva tanárnő az Őrült spanyol fiestákról fog beszélni (lesz miről, elhihetitek), Prazsák-Hajnal Krisztina tanárnő játékos feladatokkal fog szórakoztatni minket, Gebula Judit tanárnő Elmebajnokságot szervez, Ács Gergő tanár úr a délnyugat-angliai Devon és Exeter történelméről, dr. Paja László tanár úr pedig Máltáról fog előadást tartani. A következő órában pedig a 9-10. és a 11-12. évfolyam helyet cserél, és utóbbiak fognak válaszolni a kvízkérdésekre, a 9-10-esek pedig a programokon vesznek részt.


A harmadik órában zenés-táncos gálaműsorral zárjuk a hetet. A díjátadón a kvízeken legjobban teljesítő két osztály (egy a 9-10-esek, egy a 11-12-esek közül) 40-40 ezer forintos jutalomban részesül, melyet akár az osztálykirándulásuk még emlékezetesebbé tételére is felhasználhatnak.


Szabó Ákos


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése