FRISS

2017. december 4., hétfő

Wake up! - újraéleszteni tanultunk az Irie Maffiával

2017. november 28-án ellátogatott iskolánkba az Irie Maffia, hogy a Wake up című számukra a diákok újraéleszteni tanuljanak. A dal érdekessége az, hogy a ritmusa megegyezik a szívmasszázséval. Az eseményen közel 60 tanuló vett részt.




Fotó: Szabó Ákos, iDeák

A különleges program kedd délután 14:00 órakor került megrendezésre a Deák színháztermében, ahol addigra már várták a diákokat az ambubabák, a mentősök, illetve a banda.
A feladatokat egy rövid prezentáció előzte meg, amely felhívta a figyelmet az újraélesztés fontosságaira, azaz, hogy mi a különbség biológiai, illetve klinikai halál között, és többek között azt is megtudhattuk, hogy szívmasszázs közben át lehet-e szúrni bárkinek is a tüdejét, ha eltörjük a bordáját (egyébként nem).
A bevezető után az önkéntesek 8-10 fős csoportokba szerveződtek, így minden csoportnak jutott egy-egy ambubaba. A bábukon mindenki elvégezhette az újonnan tanult újraélesztési mozdulatokat, miközben a háttérben a Wake up című dal segítette elkapni a mellkasnyomások ritmusát. A gyakorlat végén mindenki kapott egy-egy kitűzőt. A program végén az Irie Maffia tagjai a közös fotókra is nyitottak voltak, illetve a program közben élő adást is indított énekesük, Sena a Facebookon.


Két újraélesztés és fotózkodás között volt alkalmam csinálni egy rövid interjút Kéri Andrással, aki az Irie Maffián kívül a Brains nevű zenekarban is énekel.

Takács Tamara, iDeák: Mi volt az ihelete a Wake up! kampányotoknak?

Kéri András: Ez a Semmelweis Orvostudományi Egyetemmel közösen fogalmozódott meg a zenekar vezetőjével, Marcival és az ő testvérével, aki aneszteziológus [altatóorvos]. Az ő fejükből pattant ki az ötlet, közben mi éppen készítettük a Wake up című számot. A szám a címe miatt adta magát, hogy egy ilyen kampánynak tök jó dala lehetne. Igazából így jött az ötlet, emellé még mellé állt az Országos Mentőszolgálat is.


T. T.: Ti kezdeményeztétek azt is, hogy a kampányt a Deákban szervezzétek meg?

Kéri András: Igen, igyekeztünk olyan iskolák gimnáziumait kiválasztani, ahová amúgy is szoktunk koncertezni járni, Szegedhez nagyon sok jó emlék fűz, a SZIN-en, illetve a JATÉ-ban is már nem egyszer játszottunk, és így jött az ötlet, hogy Szegedet mindenféleképp szeretnénk a kampány egyik állomásába bevenni. Itt pedig azt ajánlották, hogy ez a gimnázium volna a legalkalmasabb.

T. T.: Tehát akkor a kampány országos?

Kéri András: Igen, ez országos, már volt is egy állomás Veszprémben, volt egy Pécsen, és ez most a harmadik vidéki állomás.

T. T.: Más szegedi iskolába is mentek?

Kéri András: Nem, nem megyünk. Általában minden városban csak egy iskolába tudunk elmenni. 


Iriemaffia (@iriemaffia) által megosztott bejegyzés,
Kedden, miután megtanultak újraéleszteni a zenekar tagjai, a nap végén a JATÉ-ban fel is léptek. A koncerten külön köszöntötték a Deák tanulóit, hiszen aki részt vett az életmentésben délután, ingyen egyben jegyet kapott az esti bulira.

Fotó: Szivák Barna, iDeák

Takács Tamara

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése