FRISS

2017. november 22., szerda

Egy holttest és tizenöt könyvmoly a Deákban – beszámoló az Olvasás Éjéről

Azt hiszem, azzal mindenki egyetért, hogy az iskola és az ősz kezdetével melankolikusabbá, stresszesebbé válik az élet. A napok rövidebbek, szelesebbek, hűvösebbek lesznek, és felveszik azt a fajta monotonitást, ami hosszútávon idegőrlő tud lenni. Reggel korán kelünk - néhányan még sötétben elindulnak, hogy időben beérjenek -, egész nap a padokat koptatjuk, tanulunk, aztán hazamegyünk, pihenünk egy kicsit, esetleg edzeni megyünk, aztán ismét tanulunk.
Fotó: Varga Réka
Ez a mókuskerék képes csapdába ejteni minket – ha hagyjuk. Szerencsére a Deákban is számos olyan esemény, illetve program van, amik feldobják a napjainkat. Ilyen például az Olvasás Éje is, ami nagyjából 7-8 éves hagyomány az iskolánkban. Tanárainknak egy tanfolyamon meséltek kecskeméti kollegáik egy hasonló rendezvényről – ennek mintájára szervezték meg az első Olvasás Éjét, ahol szaktól függetlenül összegyűlnek az olvasás szerelmesei, és az egész este folyamán felolvasnak egy általuk választott kötet.
Én idén a második alkalommal vettem részt ezen az eseményen. Imádok olvasni, könyvekről beszélgetni és vitatkozni, így egyértelmű volt már tavaly, kilencedikesként is, hogy elmegyek. Nem is bántam meg, mert nagyon élveztem - a kicsi létszám ellenére is. Emlékszem, C. S. Lewis - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című kötetét olvastuk fel, amelyet ugyan azelőtt nem ismertem, de magával ragadott a történet, és megszerettem. A társaság is remek volt, sokat nevettünk, különböző feladatokat oldottunk a könyvtárban zseblámpával mászkálva. Ezek után magától értetődő volt, hogy idén is előkeresem a hálózsákomat, a tankönyveimet mamuszra és pizsamára cserélem, és este visszatérek a Deákba.
Fotó: Varga Réka
Idén nyolcra kellett visszamenni. Mire mind megérkeztünk, már friss tea, előre kikészített kekszek, sütemények és szendvicsalapanyagok vártak minket az aulában, színes matracok a könyvtárban. Örömmel nyugtáztam, hogy idén tizenöt diákot is megmozgatott a suliban tölthető éjjel gondolata – nagyjából kétszer annyit, mint tavaly -, akik ugyanolyan könyvszeretők, mint én.
Mindenekelőtt ismertettek velünk egy rövid házirendet. Megbeszéltük, hogy csak az aulában étkezhetünk, hogy az alkoholfogyasztás és a dohányzás egyértelműen tilos, illetve felhívták a figyelmünket a riasztórendszerre is. Igen, bármennyire is szerettünk volna hajnal kettőkor számháborút vívni az iskola teljes területén, a kivilágítatlan folyosókon szaladgálva, ez, sajnos, kivitelezhetetlen volt. A riasztó csak az aula zöld járólappal borított részén, az ottani mosdók, a kis folyosó és a könyvtár területén volt kikapcsolva – minden máshol tökéletesen működött.
Ezután következett az este egyik legfontosabb része – a könyvválasztás. Idén öt pedagógus vett részt az eseményen, és közülük négyen készültek kedvenc regényeik egyikével. Mindannyian felolvasták a fülszövegeket vagy pár szóban bemutatták a történetet. Személyes véleményüket is hozzáfűzték természetesen, arra bátorítva minket, hogy az általuk hozott kötetre szavazzunk. A tavalyival ellentétben most két lány is készült olvasmánnyal, így végül a választható könyvek listája kibővült:

1. J. R. R. Tolkien – A sonkádi Egyed gazda
2. Háy János - A bogyósgyümölcskertész fia
3. Jane Austen – Lady Susan
4. Agatha Christie – Holttest a könyvtárszobában
5. E. T. A. Hoffmann – Diótörő
6. Jeney Zoltán - Rév Fülöp

Miután kiosztották a papírokat, mindenki szerzett íróeszközt, és szavaztunk. Meglehetősen nehéz volt dönteni, vacilláltam is egy ideig, mivel klassz választási lehetőségeink voltak. Végül Agatha Christie krimijére érkezett a legtöbb voks.
A művet Mariánovich Dániel tanár úr ajánlotta, így ő olvasott fel először. Utána a regény nagyjából fejezetenként más tanárhoz került, mert a diákok közül nem igazán volt jelentkező. Agatha Christie stílusát egyébként is szellemesnek találom, de az olvasók még különlegesebbé tették - nem monoton, érzelemmentes hangon darálták végig az egyes részeket, hanem különböző hangszíneken szólaltatták meg a karaktereket, ezzel életre keltve őket.  
Magáról a könyvről igazából hosszú oldalakon át tudnék mesélni. Szerencsére a huszadik századi nyelvezet nem okozott problémát, ha volt esetleg pár kifejezés, ami nem volt világos, azt elmagyarázták nekünk. A leírásokat részletesek voltak, könnyen el lehetett képzelni az embereket és a különböző tárgyakat, helyszíneket, érdekesek voltak a párbeszédek, a történet pedig lebilincselő volt. Örültem, hogy krimi létére mellőzte a túlzott brutalitást, mert így azok is tudták élvezni, akik nem feltétlen rajonganak ezért a műfajért. Egyetlen dolgot találtam csak zavarónak - ami egyébként más Agatha Christie regényekben is jellemző -, hogy az elején túl sok volt a karakter, akiknek nehezen tudtuk megjegyezni a nevét és a szerepét. A közepe felé ez persze kitisztult.
A felolvasások nagyjából másfél-, kétórások voltak, ezeket körülbelül tizenöt perces szünetek követték, amikor az aulában válogathattunk kedvünkre az italokból és harapnivalókból. Még házi lekvár is volt. Menet közben öt tanárból három lett, ketten hazamentek.
A holtpontot, amikor szinte mindenki kidőlt, azt tizenegy és éjfél közé tudnám tenni. Többen is elálmosodtunk, páran már el is aludtak, de toleránsak voltunk, nem zavartuk egymást. A szünetekben próbáltunk különböző módszerekkel ébren tartani magunkat és egymást. Megbeszéltük kire gyanakszunk leginkább, kinek lehetett indítéka, kinek lehet hamis az alibije, vajon miért pont egy ezredes könyvtárszobájában volt a holttest…
Fotó: Varga Réka
A találgatások aztán egészen háromig ébren tartottak minket. A végén Agatha Christie egyik híres karaktere, Mrs. Marple több oldalon keresztül fejtette ki, mi is történt valójában, közölte a tényeket, amelyekből kiindult, és végül levonta a végső következtetést. Pár embernek sikerült jó embert megnevezni bűnösnek, ám az a rengeteg csavar és információ teljesen ledöbbentett mindannyiunkat. Fordulatos volt, izgalmas és kiszámíthatatlan. Egyszóval: zseniális.
Ezután mindenkit aludni küldtek, mondván, hogy fél hétkor ébresztő. Az a hat ember, aki a regény végéig kitartott még beszélgetett halkan egy ideig, így volt az hajnali négy is, mire mindenki elaludt.
Az ébredés borzalmas volt, kimerültek voltunk, zombikként mászkáltunk – de a hangulat jó volt, mindenki beszélgetett, nevetett és elérhetőségeket cserélt. Akiknek sietniük kellett haza, azok elmentek hét óra környékén, a többiek pedig segítettek pakolni a tanároknak.
Én nyolc óra környékén estem haza, de egy cseppet sem bántam, mert fantasztikusan éreztem magamat, több új baráttal és sok élménnyel lettem gazdagabb. Biztos vagyok benne, hogy ha módom van rá, a következő két évben is elmegyek az Olvasás Éjére. Erre bátorítalak titeket is. Gyertek, ha egy kicsit is szerettek olvasni, ha szeretnétek új emberekkel megismerkedni, egy estét tölteni a suliban a barátaitokkal, vagy ha szeretnétek egy újabb emléket, amit majd mosolyogva idéztek fel, ha a deákos éveitekre gondoltok. Fiúk, lányok, bárki. Mert ez egy szaktól, és valójában nemtől, kortól független esemény az olvasás szerelmeseinek.


Ménesi Flóra


1 megjegyzés:

  1. Köszönöm mindenkinek, aki ott volt! Vannak képeim nekem is, nagyon cuki rajta mindenki. :) Jövőre újítsunk! Találjuk ki közösen, hogy lehetne még jobb ez az éjjel!

    VálaszTörlés