FRISS

2017. október 31., kedd

Tagozatok - azaz orientációk a Deákban



Angol kéttannyelvű

Magyarországon az elsők közt, a gimnázium indulása óta minden évben indított, töretlen népszerűségnek örvendő tagozat. Ide azok jelentkezését várjuk, akik rajonganak az angol nyelv és kultúra iránt, a továbbiakban pedig komolyabban szeretnének vele foglalkozni - így szóbeli felvételiztetés is folyik a nyelven.
Az emelt óraszámú angolóra mellett anyanyelvi lektorok segítik a tanulókat a nyelvtanulás folyamatában. Öt tantárgy, a matematika, a történelem, a földrajz, a biológia és a civilizáció tanítása folyik angol, azaz célnyelven. Minimum a 12. tanév végéig cél az akár nemzetközileg is elfogadott felsőfokú nyelvvizsga megszerzése. A felsőfokú nyelvvizsgát akár egy egyszerű emelt angol érettségivel is elérhetik az itt végző diákok, ha a minimum 60%-ra teljesítik azt, és az angol nyelvű érettségi mellett legalább két tárgyból célnyelven, azaz angolul érettségiznek.

A felvételi az írásbeli pontszámokon túl: maximum 20 pont a nyelvtani tesztre, 20 pont az angol nyelvű beszélgetésre és 10 pont az általános tájékozottságra.

Iskolánkba tett látogatása alkalmával Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok akkori budapesti nagykövete elismerő szavakkal illette a tagozaton folyó, páratlan tudást adó oktatói munkát, a diákok nyelvi képességeit kiemelve.

Speciális angol

Szintén az angol nyelv és kultúra kedvelőit csokorba gyűjtő tagozat. Ebben az osztályban, habár a tanulók nem tanulnak közismereti tantárgyakat idegen nyelven, az emelt óraszámú angolórák, illetve a lektori segítség szóbeli és írásbeli készségeik tökéletesítésére garanciát nyújtanak akár a felsőfokú nyelvvizsga elérésére is. Angol nyelven szóbeli felvételi vizsgáztatás zajlik.

A felvételi az írásbeli pontszámokon túl: maximum 20 pont a nyelvtani tesztre, 20 pont az angol nyelvű beszélgetésre és 10 pont az általános tájékozottságra.

A két tanítási nyelvű és a speciális angol tagozatokra akár egyszeri szóbeli felvételivel is lehet jelentkezni, a pontbeszámítás azonban különbözik, a két tanítási nyelvű orientáción szigorúbb az elbírálás.

Humán és idegen nyelv

A magyar nyelv és irodalom, valamint a történelem szerelmeseinek jobb helyet elképzelni sem lehetne. Emelt óraszámú magyar- és történelemóráiknak köszönhetően részletesen elmélyedhetnek a sorok közötti olvasásban is, illetve a történelem izgalmas részletei között bolyonghatnak. Az idegen nyelvek is kiemelkedő szerepet játszanak ezen tagozat órarendjében, az angol mellett francia vagy német nyelvet választhatnak, azonban erre az orientációra szóbeli felvételi nincs.

Erre az orientációra szóbeli vizsga nincs, az anyanyelvi (magyar) írásbeli felvételi eredményét viszont duplán számolják.

Speciális spanyol

Akik kifejezetten érdeklődnek a napjainkban egyre inkább előtérbe kerülő spanyol nyelv iránt, azoknak ez az előzetes spanyolnyelv-tudást nem igénylő szak a tökéletes választás. Szóbeli felvételit angolból kell tenni, hiszen angoltudásukat sem mellőzik spanyolos diákjaink. Heti 5 spanyolórával pedig a napjaikat igazi sziesztahangulatban tölthetik, így szinte repül az idő a nyelvvizsga megszerzéséig.

A felvételi az írásbeli pontszámokon túl: maximum 20 pont az angol nyelvtani tesztre, 20 pont az angol nyelvű beszélgetésre és 10 pont az általános tájékozottságra.

Speciális kezdő német

Ez iskolánk legfiatalabb tagozata, a német nyelv elsajátítása mellett elkötelezett, a nyelvet korábban nem tanulók itt biztos helyre lelhetnek. Emelt óraszámú nyelvóráik következtében alapvető céljuk a minimálisan középfokú nyelvvizsga megszerzése, csakúgy németből, mint angol nyelvből. Utóbbin szóbeli vizsgát kell teljesíteni felvételikor. Iskolánk évente többször is szervez német területre kirándulásokat a tanulóink mindennapokban hasznos nyelvi ismeretinek bővítése érdekében.

A felvételi az írásbeli pontszámokon túl: maximum 20 pont az angol nyelvtani tesztre, 20 pont az angol nyelvű beszélgetésre és 10 pont az általános tájékozottságra.

Haladó német

Ide a némettel korábban már behatóbban foglalkozó diákokat várjuk, így szóbeli felvételin is részt kell venniük. Minimális cél a középfokú nyelvvizsga, de a felsőfokú is csak egy karnyújtásnyira kerül a 4 év, kicsit sem poroszos szemléletű nyelvtanulás után.

A felvételi az írásbeli pontszámokon túl: maximum 20 pont a német nyelvtani tesztre, 20 pont a német nyelvű beszélgetésre és 10 pont az általános tájékozottságra.

Matematika-angol

A matematika tudományának széleskörű megismerésére törekednek, valamint a biztos lábakon álló angoltudásra alapozva a nyelvvizsga megszerzésére, így ezeket a tantárgyakat tanulják emelt óraszámban is. Szóbeli vizsga nincs felvételikor, érettségi után az ilyen tagozatos tanulók magabiztosan jelentkezhetnek közgazdász, társadalomtudományi vagy mérnöki képzésekre is.

Erre az orientációra szóbeli vizsga nincs, a matematika írásbeli felvételi eredményét viszont duplán számolják.

Mozgóképkultúra és médiaismeret

Olyan diákoknak alkották meg ezt a tagozatot, akik kivételes érdeklődést mutatnak a fényképészet, filmművészet, illetve maga a média világa iránt. Segít megérteni a mai világ túlcsorduló információit, valamint kritikusan gondolkodni a befogadottakkal szemben. Emellett kreativitásukat is kiélhetik a többek közt fotózással és kisfilmekkel kapcsolatos projektmunkáik során. A jelentkezőkkel szóbeli beszélgetést tartunk előre meghatározott szempontok szerint a témában való jártasságuk felmérése érdekében.

A szóbeli felvételin a filmes, a médiát illető és a képérzékenységet érintő tájékozottságot felmérő csoportos (3 fő) beszélgetésen 50 pontot lehet elérni maximálisan.

Természettudományos

A természettudományok titkait megfejteni vágyók számára bizonyulhat remek választásnak, emelt óraszámú fizika- és kémiaóráik miatt pedig erre minden esélyük meg is van. Ráadásul deákosok lévén, ők sem feledkeznek meg nyelvtudásuk ápolásáról. Érettségi után az orvosi, műszaki, vagy természettudománnyal foglalkozó egyetemi szakok ajtajai tárva-nyitva állnak előttük.

Erre az orientációra szóbeli vizsga nincs, a matematika írásbeli felvételi eredményét viszont duplán számolják.

Általános

Ezen a tagozaton olyan diákok találhatnak kiváló helyre, akik egyelőre nem rendelkeznek pontos elképzeléssel továbbtanulásukkal kapcsolatban. Azonban az emelt óraszámú nyelv- és informatikaóráknak köszönhetően hamar felfedezhetik, mi is lenne számukra a megfelelő út.

Szóbeli felvételin nem kell részt venni.

iDeák


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése